Olyan sokmindent tanultam Tőled, képtelen vagyok mindért köszönetet mondani. Fogadd el hát, hogy érted élek, nélküled elhalok, mint bambusz ága kevés eső idején… Állítanám meg az időt, ha-ha-ha hatalmam lenne rá. Ehelyett kezem nyújtom, tele várakozással; tudom, hogy elfogadod, ott a helye…
Amióta ismerlek, nem tudom összeszedni magam. Morzsáim szanaszét hevernek a világban, én csak repülök és csapódok közöttük. Te vagy, aki össze bír rakni és kedve is van hozzá. Ha másvalaki lennél, én sem lennék saját magam…
Több életet adtál nekem, mint amit sokan szeretnének. Én mégis kérek még – adj nekem még egyet legalább s ugyanezt adom! Ciprusunk nélkül nem tudunk teljesen létezni, ő már ott van Isten álmaiban, s nemsokára meg is valósítja. Hinned nem kell benne, elég rámnézned, hogy tudd: valóság lesz, az álmok helye a süllyesztő. Együtt átéljük azt a valóságot, ami másoknak csak álom lehet…
Mi mást is mondhatnék? Ha meghalnék pár perc múlva, már akkor is érdemes volt élnem...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.