A csoda mindenkinek mást jelent. Az én csodám mélyen beégett az emlékeim közé, s szerencsém van, hogy bármikor elővehetem. Ha nem tudok elég reményt kipréselni magamból, segít, hogy általa megtegyem. Ilyenkor visszaemlékszem azokra a pillanatokra, amelyekben lubickoltam másokkal, és amelyeket meg tudtam osztani velük.

Megpróbálom elfogadni az életet, úgy ahogy van. Időnként hadakozom még magammal, pörölök a világgal, majd jobb belátásra térek. Kilépni önmagamból nem tudok, erre nap mint nap rájövök; kezdem megismerni a korlátaimat. Talán életem végéig tanulni fogom, meddig mehetek el…

Az én csodám nem maga az égi jel volt, hanem, amit hozott magával. Elsöpört erejével minden aggodalmaskodást, megnyugvást és hitet kaptam. Megkaptam azt, amiről sokan álmodnak és korábban én is csak vágyakoztam róla. Eljött értem, magához emelt, gúzsba kötött és már nem ereszt.

Az én dolgom, hogy visszaadjam ezt azoknak, akiknek szükségük van rá. Ha gyengének érzem magam, ők erősítenek. Nem hagyják, hogy szomorkodjam, felnéznek rám, tisztelnek. Ettől leszek igazán önmagam, tőle kapok erőt. Ez a szívárvány.