Óbuda bármely részén járok is, csak elémkerül mindig egy törődött, kifáradt és beleunt rocksztár. Vagy más. Most éppen Som Lajost volt szerencsém szemrevételezni, ahogy mint minden két lábon járó utas, ő is a HÉV-pénztárnál szereze meg a jogosultságot, hogy majdan igénybe vehesse a tömegközlekedés néven futtatott emberi csodát. Azért megnyugtató látni, hogy még neki is van pénztárcája, sporttáskája, és hozzám hasonlóan ő is bír még cipekedni. Annak kevésbé örültem, hogy némely biológia szertárba ha beállna, Bélát, a csontvázat negligálni lehetne. Szomorú ez, de hát rákenroll az élet. Rák az, persze, a roll már rég megvolt minden formában.
(Miért érzem úgy, hogy manapság divat a bűntudat, a bűnhődés, az evokáció? Valahogy mindenki visszaszerényedik, legyen az rocksztár vagy tévés. Mintha telne az idő, és bölcsebbé válnának, rájönnének, hogy csak így érdemes befejezni. Mindent megbocsátani, senkire sem haragudni.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.