Felmerült bennem a kérdés, hogy ha sem születésünkről, sem halálunkról mi döntünk, akkor miért pont a kettő közötti tevékenységeink lennének azok, amelyeket magunk választunk meg?

Levezetés

1. A születésünk időpontjába, körülményeibe nincs beleszólásunk.

2. Halálunkat sem magunk választjuk, hiszen legtöbb esetben nem akarunk meghalni valójában. (Még az öngyilkosok sem.)

3. Egész életünk minden mozzanatában felmerül az idegenkezűség gyanúja. "Ezt én nem így terveztem. Másképp szeretném, de a körülmények."

4. Ha el tudjuk fogadni ezt a tudatot, máris megoldódni látszik a "Mi az élet értelme?" kérdés.

Az én számból a megoldás furcsának, félelmetesnek és talán kicsit meglepőnek hangozhat: Az élet értelme önmagunk és hitünk megtalálása, démonaink legyőzése, világképünk összeegyeztetése a mindenkori világnézettel és rajtunk kívüli fizikai valósággal. Mivel ez igen embert próbáló és/vagy követelő feladat, sokan elmismásolják, elbagatellizálják a kérdést. Nem lehet és szabad rájuk haragudni: ők tudatosan ezt választották, hagyni kell őket. Aki van oly szerencsés, és idejekorán (értsd: életének alkotó felében) képes ezt megérteni, máris hatalmas lépést tett előre saját lelki fejlődésében.

A hit mibenlétének kérdése ehhez képest másodlagos. Teljesen mindegy, mit választunk, vallást valamilyen egyház kötelékében, avagy saját gondolatainkat tartjuk igaznak. Minden hit alappillére úgyis mi magunk, az ember.

Egyfajta boldogság, revelváció lesz úrrá rajtunk, ha e legfontosabb kérdésre választ találunk. Mi mást kívánhatnék magamnak és embertársaimnak, minthogy megszabaduljunk e legnagyobb tehertételtől?

Ha ez megtörtént, az élet maga, minden kényelmetlenségével együtt oly könnyűnek tetszik, hogy szóra sem méltatható.