Egy tegnapi hírre érkezik a reflekcióm (http://index.hu/velvet/ciki/cikihirek/?main&290878)

Hát ezt is megértük oly sok viszontagság után. Úgy lehet most már oxigént vételezni, mint hurkát a boltban. Bár egyelőre még csak a New York-iaknak adatik meg a lehetőség, az ára is egekbe szökő, ha már oxigén. Korábbi japán pályatársa olcsóságát és illatát sem képes hozni, így jövője felettébb kérdéses.

Lassan megszűnik a sci-fi irodalom szükség híján. Minek írni arról, ami 5-10 éven belül úgyis megvalósul? Az emberi elme már rég túllépte saját korlátait, képes bármit megvalósítani, ami furcsaságnak tűnik. Rossz belegondolni, hova vezet ez, és főleg mivégre?

A kivetítős billentyűzettel az író bárhol gépelhet, akár téglafalon harántfekvésben. Tornagépek sokasága gondoskodik lelkünk békéjéről, melyet testünk tökéletesítése révén óhajtunk elérni. Instant lett a kultúra is, metrókon olvasható. Az embert felemészti a maga alkotta technikai közeg. Hovatovább, nem lesz falu, állattartás, állatkertekben lehet majd megszemlélni húst adó táplálékainkat. A Föld lassan összerogy alattunk, de mind többre vágyunk, abban reménykedünk, a megváltást mi hozzuk el magunknak. Ó, ember, miért hiszed, hogy fejlődsz, javítod a világot, mikor világosan látszik, saját magad ellen dolgozol?
Megvalósítunk mindent, miről eleink álmodtak évekkel korábban, de se boldogok nem vagyunk, se tökéletesek. Ennek rendeljük alá minden cselekedetünket, hajszolunk valamit, és ha elértük, elrohanunk mellette. Nemhogy megállni, de még gondolkodni sem vagyunk hajlandók a hasznon. Készleteket halmozunk, műanyaggal művilágot építünk, közben tapossuk, öljük egymást minden színtéren.

Kötelezőnek érezzük, hogy egyfajta modellnek feleljen meg az életünk, családdal, házzal, jóléttel. Azon kevesek, kik ellenszegülnek, kirekesztődnek, pedig nem kérdőjel normalitásuk. Én innen kívánok sok sikert annak a maroknyi csapatnak, kik az idealista humanizmus eszméjében hisznek. Vivát és ragadd meg a napot, mert a holnapot elvették tőled!