Szeretném elmondani, hogy mi mindent tanultam tőletek, úgyhogy hosszú lesz. :)

Egyesek talán fölöslegesnek tartják, mások túl érzelgősnek, én pedig úgy gondolom, nem lehetek elég érzelgős és igenis szükséges tudatni.

Sokan már itt voltak, mikor közétek érkeztem. Emlékezhetnek, milyen feszültségekkel telve és időnként megzavarodva tekintgettem körbe. Én legalábbis így emlékszem arra az időszakra: borzalmas volt. Ennek sem a munkához, sem hozzátok nem volt köze, tőletek kívülálló okok miatt voltam olyan, amilyen. Viszont amilyenné váltam, az közel sem tőletek kívül álló okok miatt következett be. Ellenkezőleg: nagyon nagy részetek van abban, hogy alig egy év alatt olyasmit tanultam meg, amiről azt hittem, sosem sikerül. Ez pedig a feltétel nélküli elfogadás, és többen nem tanulják ezt meg, mint igen. Úgyhogy köszönet ezért.

Fogalmam sincs, milyen volt az élet, mielőtt befogadtatok és milyen lesz azután, midőn más társaság tesz majd ugyanígy. Én változtam, tanultam, és értékes tapasztalatokra, ismeretségekre tettem szert. Változtam, bár ezt eleinte nemigen akartam elfogadni. Majd idővel rájöttem: akár akarom, akár nem, így lesz. Megváltozom, megváltozunk, megváltozik az élet. Felesleges küszködni ellene, ez a rendje, talán az értelme is. Emberek jönnek-mennek, világnézetek módosulnak, érzelmek cserélődnek. Persze, remélhetőleg többek, jobbak, gazdagabbak leszünk lelkiekben, mint előtte voltunk. Csak hát az örök kérdés lebeg: Mihez képest? Önmagunkhoz, a jelenlegi helyzethez. Ne Teréz anyához mérd magad, ha a koldusok mellett elmész. Ne Einstein jusson eszedbe, mikor nem megy a képlet a fejedbe. Ne Darnyi miatt ússz úgy, hogy féltávon feladni kényszerülsz fáradtság okán.

Miért mondom el mindezt? Egyfelől mert nem szégyen a jobbtól tanulni. Mert nem szégyen, ha lehagynak valamiben. Ez azt jelzi, hogy még van hova fejlődnöd, nem vagy kész. És várhatóan nem is leszel kész soha. Másrészt pedig, mert elmondhatom, és mert van kinek. Sokan egész életük során azért könyörögnek, hogy kerülnének ilyen helyzetbe. Lennének oly szerencsések, hogy tanáraiktól tanulnak, nem pedig saját vergődésük árán, több szúrt sebbel lelkükben diadalmaskodnak. Mert hát harc az élet, de bajtársakkal az oldalán bárki könnyedén veheti.

Mi lesz ezután, nélkülem, nélkületek? Csak rajtunk múlik ez. Keresni foglak titeket, de nem ígérem, hogy már másnap és mindennap. :) Nem tarthatom a kapcsolatot minden egyes emberrel, talán van, aki nem is szeretné. Nem is vagyok mindenkivel olyan viszonyban, hogy ezt megtehessem, de nem is ez a cél. A cél, hogy adjunk valami olyan megfoghatatlant a másiknak, amiről nem tudja, hogy honnan érkezik, de látja, hogy gazdagodott tőle. Remélem, ennyi rövid idő alatt sikerült nekem is nyomot hagynom némelyekben. Ha így van, akkor távozásom mit sem változtat a helyzeten.