Bőgni fogsz, mint egy újonnan született, aki nem akarja elhinni, hogy itt az ideje világra jönni és maga mögött hagyni a menedéket…

Volt egy fogalmam a párkapcsolatról, és egyáltalán a kapcsolatokról, most pedig sutba dobhatom az egészet. Minden átértékelődik, minden egyes mozzanat az életemben, minden jövőbeni tevékenységem, a lábmosástól a képfelrakásig.

Nem szerelmes vagyok, nem találtam meg a másik felem. Te vagy a hang a fejemben, amelytől ha akarnék, se tudnék szabadulni. Ott vagy a bőröm alatt, minden egyes lélegzetvételem teérted szól. És egyáltalán, a szavaim a te szádból jönnek, bármit mondanék, már kimondtad.

Nem boldog vagyok, nem a föld felett járok. Én vagyok a Föld, az egész Világegyetem. Nem rózsaszín a köd; szivárványszínű, mely mögött az élet minden cudarságával együtt eltörpülni látszik.

Adom magam neked, mert erre van szükséged. Arra, hogy túljuss azokon a gondokon, amelyeket többek közt a távolság és egymás fizikai valóságának nem ismerése ró közénk. Ezenkívül ezentúl nagyon vigyáznom kell magamra, mit teszek, nem tehetem meg, hogy meghalok. Most még nem. Ennyi a feladatom, nem több.