Mit is írhatnék az írhatatlanról? Az elmúlt napok, hetek történései messze felülmúlják önnön képzeletemet. Élek, dolgozom, teszem a dolgom, amennyire bírhatom ilyen helyzetben. Csak kibővült a lista, és az élére került valami más, mint saját magam. Ténylegesen erre vártam már azóta, mióta rájöttem, hol rontottam előzőleg társkapcsolatomban. Hát most valóban itt a lehetőség, egyszerre 4 emberke szomjazza énmagamat. Közülük hárman még cseperednek, a legelső helyen álló ellenben felnőtt ember, ahogy én is gondoltam eddig magamról.

Ám teljes nyugalommal sutba dobhatjuk minden gondolatunk magunkról és az életről, és újraépíthetjük azokat. Más viszonyrendszer mentén szemlélődünk ezentúl, pedig nem változott semmi. Én olyan vagyok, amilyen voltam, világ sem lett jobb, rosszabb. És ez valami borzongató érzés. Tudni azt, hogy nélkülem is felkel holnap a Hold, a Föld forog tovább, nem éntőlem olyan, amilyen. Mégis rám van szükség, hogy az ő Holdjuk, az ő Földjük ne álljon meg.

Mit lehet erre válaszolni, reagálni? Most már nem elég pusztán a legjobbnak lenni, és mindenek elébe helyezni énmagamat. A döntés már megszületett általunk is, nem csak felülről szállt a sugallat belénk. A legnehezebb már magunk mögött, előttünk pedig az ajándék, amivel okosan gazdálkodnunk kell.