Nem, nem, most itt nem a Norbi Update módszert húzom rá szegény Jézusra, és megyek bele a szentség tördelésébe. Nem. Hanem revidiálom a lentebb látható csak úgy foghegyről odavetett, nyilvánvalóan hibás gondolatmenet mentén mentett elmélkedésem.
Kezdjük tehát az elején, hogy mindenkinek világos legyen, mi is az én bajom (bajaim) ezzel a tárgykörrel…

Adott egy ünnep, jellemzően vallási, melynek jelképe(i) van(nak). Válasszuk most példának a Mikulás-mondakört. Miklós volt, aki volt, nem sejthette, hogy mit fog jelképezni alig kétezer év múltán. És lőn, manapság a gyermek megzavarodva tekintget körbe, midőn a Mikulás Télapóra mutat, és irreverzible. Miszerint ő az eredeti, nála eredetibb nincs is. Még az sem, akitől elindult ez az egész. Nem csoda hát, ha a naivitás eszeveszett gyorsasággal irtódik ki szerencsétlen gyerekből. Köp egyet balra, és megjegyzi: „Mit nekem Mikulás? Ki az ő nekem? Hogyan is hihetnék így benne?”

Így a Télapó, úgy a húsvéti nyuszi. Jó lenne, ha valaki elmesélné nekem, mi köze van szegény nyuszinak Jézushoz, de szegényes vallási ismereteim azt súgják: semmi. Mindenesetre így alakult, hogy a világ egyik fele Jézust várja, a másik a nyuszit. Ezzel nincs is semmi baj, kevés ennél liberálisabb vallási ünnepet ismerek. Viszont fontos felhívni a figyelmet egy aprócska tényre: ekkor nem Jézus hozza az ajándékot, mint karácsonykor, hanem a húsvéti nyuszi. Egyenesen tojást, akár csokiból is. Sőt, meglovagolva ezt a trendet, már nemcsak a tojását (sic!), hanem önnönmagát is képesek vagyunk csokifiguraként árusítani a már eléggé megzavarodott gyerekeknek. Csoda, hogy idővel a gyerekek butulnak? Hát milyen példát szolgáltatunk nekik?

Node tegyük túl magunkat ezen az egész gordiuszi őrületen, melyen nincs kard, mi rést bírna szúrni. Eljutunk végül a lent említett cikkhez, mely arról tudósít, hogy egy művész csokiból formázta meg a szentséges személyt. Felháborodás lett belőle persze, a nemiség kapcsán. Hogyan merészeli pőrén ábrázolni őt bárki is?

Kedves barátaim, ki itt a köpönyegforgató? Aki nem bírván elviselni a tisztaságot, farkasért kiált, avagy az, aki ábrázolni merészelte végre azt, ami nyilvánvaló volt eddig is. Jézus ember, sőt férfi, annak minden jellemzőjével együtt. Miért baj ez? Sőt! Isten is az ő képére teremtett minket, mindenünnen jóságos szakállas bácsi les vissza ránk. Akkor ő sincs híján az emberi jellemzőknek, hát ne lepődjünk meg.

A fricska itt a csokoládé, és érthető is így húsvét táján. Aki nem érti, sipákol, ahelyett hogy örülne: megint ingyen reklámot kapott. Ennél az lett volna már csak a nagyobb durranás, ha egy édességüzem gyártósort állít hadrendbe, kiszolgálni a sajátos igényeket. Akkor végre körbeér a farok, és mindenki boldog lesz: a gyermek, hogy csokijézust ehet; a püspök, hogy terjed a vallás, mint a veszedelem.

És Isten végre látá, hogy boldog az ő népe az ő nagy megelégedésére…