... és újra rágcsálódunk jól ismert hétköznapi problémáinkon, visszatér az élet. Elmúlik a szentség, szép lassan erőt vesz rajtunk a rohanás iránti vágy, és már nem is akarjuk megakadályozni. Rosszul éreznénk magunkat, ha nem így lenne, most legalább van egyértelmű kifogás. A "szürke hétköznapok" ilyenkor sokszoros súllyal nehezülnek a vállakra, hiába tart még pár napig a varázs, ha tart.

Miért rontok ünnepet? Nem rontás ez, csak ténymegfigyelés. Különben sem ünnep ez már a nagy többségnek. Akinek igen, annak meg mondhatok bármit, álomvilágban él, és mi irigykedünk rá. Akarjuk ezt is, hű, de még mennyire, hogy legyen szép és ünnepi és szentséges és tökéletes. Mint egy párkapcsolat, vagy akár a gyerek nevelése. De nem az akarat teszi azzá, az csak valami görcsös ragaszkodás. Eggyel több értelem nélkül való cselekvés az életünkben.

A szerencsés kisebbség, akire irigykedünk, szinte észre sem veszi az átmenetet a beigli és a túrófánk között. Tehát mindent az alapoknál kell kezdeni, az ünnepre való készséget is. Akinek megadatik, sikerül kifejleszteni magában, vagy esetleg nem veszíti el, az máris egészebb lehet. És mi úgy irigyeljük érte, hogy az már fáj…

Az ünnepnek csak akkor van értelme, ha különbözik a mindennapoktól. Aki mindennap csokoládét eszik, az ne csodálkozzék, ha bármit csinál, nem érzi át.

Ha most valaki feltenné nekem a kérdést, hogy mit szeretnék kapni karácsonyra, a válasz igen egyszerű lenne: visszakapni azt a hangulatot, mit gyerekkoromban volt szerencsém átélni. Visszakapni azt a lelkületet, amivel még tisztán, naívan tekintettem bele a vadvilágba. Apuval igazi fát díszíteni, nem aggódni az erdők sorsa fölött, és nem apró műfenyővel szimbolizálni, amit nem lehet. Ünnepi asztalnál ünnepi családdal ünnepi vacsorát tálalni, nyüzsögni erre-arra, kíváncsian várni, mit szólnak az időközben már felnőttek az ajándékoknak.

No és persze, tetszik, nem tetszik: valaki mellett mindezt úgy átélni, ahogy azt nemrég még sikerült. Hozzábújva, minden gondot elfelejtve, jólesően többfelé szakadni, más család életére rácsodálkozni. Az volt a legszebb karácsonyom. Szóval nagyon magasan van az a léc, nyilván ezért is oly fájdalmas a zuhanás.

Persze az egész ennél sokkal egyszerűbb. Tégy rendet saját lelkedben, kerüld a depressziót, örülj mindennek, ami megadatik! Nem kell ehhez új ünnep nyáron, mikor mindenki boldog, és eszébe sem jutnak a nehézségek. Akkor nyilván egyszerűbben tudnám én is ráhangolni magam. Ez benne a feladat: ilyenkor, a fénytelen szürkeségben kiszakadni a mindennapokból. Örülök annak, akinek sikerül, nekem ez most nem jött össze…