Kora reggel készpénzt vételeztem volna a Flórián téri külső automatából. Igenám, de nem működött. Szerencsémre van egy másik is az üzletházban. Szerencsétlenségemre biciklivel mentem, de nem vittem lakatot. A biztonsági őr nem engedett be az épületbe, így kénytelen lettem volna kinn hagyni, őrizetlenül. Persze, ő megígérte, hogy figyel rá, de azért azt talán mégse. Még akkor sem, ha 5 perc, még akkor sem, ha biztonsági őr. Féltettem/féltem, na, nem két fillér volt. Elindultam volna hazafelé, mikoris a téren egy magányos bringást láttam meg. Odabattyogtam, leszólítottam lakatért. Szerencsétlenségemre nála se volt.

Találjátok ki, mi történt? Szomorúan hazamentem volna lakatért, majd vissza? Igen, lehet, hogy régebben ezt tettem volna. De ma megtört a jég, és bizalmamat a kollégába helyezve megkértem, ugyan nézne már rá 5 percig, míg én pénzt vételezek. Amúgy is elég egy biciklivel manőverezni a városban, nemhogy kettővel. :)

Tehát a biztonsági őr, bár a biztonságot képviselte, nem tudott meggyőzni arról, hogy ő lenne a jó választás. Egy ugyanolyan ismeretlen valaki viszont igen.

Az eset vége: pénz és bicikli mind megvan. Sülhetett volna máshogy is el, ha mondjuk ennek ellenére elszökik a kolléga. Akkor mit tanultam volna belőle? Hogy nem érdemes megbízni abban, akiben gondoljuk? Hogy jobban tettem volna, ha a biztonsági őrre hagyatkozom? Nem tudom, mert nem így történt. Viszont az amúgyis kellemesen napos tavaszi reggel még melegebb lett egy fokkal.